Hamarosan folytatódik a sztrájk?

Forrás: mno.hu

A VDSzSz Szolidaritás sztrájkbizottsága október 19-én 9 órakor felfüggesztette a térben és időben gördülő sztrájkját, a munkabeszüntetést sikeresnek minősítette – áll a szervezet közleményében. A sztrájk azonban hamarosan folytatódhat, amennyiben a kormány nem teljesíti a vasutasok követeléseit.

A sztrájk akkor lesz eredményesnek is tekinthető, ha a kormány – legkésőbb a kollektív munkaügyi vita holnapi tárgyalásán – visszavonja a negyven milliárd forint vasúti költségtérítésből való elvonására vonatkozó minden kezdeményezését, beleértve a hétvégén szakszervezetünk részére megküldött 2009/2010-es menetrend tervezetét, amiből egyértelműen kiderül: egyelőre harminc, összesen 1019 kilométernyi vasútvonal bezárása eldöntött tény – írja a VDSZSZ.

A szakszervezet szerint ugyancsak vissza kell vonnia a kormánynak a vasút átalakításával kapcsolatos ötletrohamát, aminek következtében sok ezer vasutas munkahelye szűnik meg. Amennyiben ez nem történik meg, a gördülősztrájk rövidesen folytatódik. A VDSzSz Szolidaritás ugyanis nem hajlandó eltűrni a vasút szétrombolását, és továbbra is minden törvényes eszközzel fellép ennek megakadályozása érdekében – áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!