Forrás: MTI
A Fidesz-KDNP szekszárdi polgármesterjelöltje szerint hamis tanúvallomásokkal félrevezették a Pécsi Ítélőtáblát, amely Szekszárd négy szavazókörében megismételt választásról döntött.
Ács Rezső a két érintett Fidesz-KDNP-s képviselőjelölttel közös szekszárdi sajtótájékoztatóján azt mondta: október 12-én a Fidesz-KDNP valamennyi körzetben tisztességes és törvényes körülmények között nyerte meg a választást.
„Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP jogkövető magatartást tanúsít, függetlenül attól, hogy az ítélőtábla döntése milyen körülmények között született, ezért november 9-én részt vesznek a megismételt választáson. „Arra kérünk mindenkit, akinek elege volt a Szekszárdon eluralkodott hangnemből, jöjjön el, és mondjuk ki közösen: elég volt a gyűlöletkeltésből, a hamis tanúzásból”.
A Pécsi Ítélőtábla október 28-ai jogerős határozatában az LMP felülvizsgálati kérelme nyomán azért semmisítette meg a tolnai megyeszékhely két egyéni választókerületének négy szavazókörében az eredményeket, mert bizonyítottnak látta azt, hogy szervezetten szállították a szavazókat és pénzt fizettek a szavazatokért