Három év alatt 103 milliárdot fordít a kormány a fogyatékos emberekre

A kormány a fogyatékosságügyi fejlesztésekre 103 milliárd forintot fordít a következő három évben európai uniós forrásokból, vagyis a szociális területre jutó mintegy 409 milliárd forint negyede a fogyatékos emberek életminőségének javulását, társadalmi integrációjukat szolgálja majd – mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára Az év esélyteremtő munkahelye díj átadásakor kedden a Miskolci Egyetemen.

kdnp.hu – MTI

Latorcai Csaba az eseményen, amelyen „Fogyatékos személyek foglalkoztatásának segítéséért" elismerést vehetett át, hozzátette: a díjazottak esélyt teremtenek a megváltozott munkaképességűeknek arra, hogy ők is dolgozhassanak, értéket teremthessenek, teljes életet élhessenek. Így példát mutatnak arra, hogyan lehet eredményesen, türelemmel, egymás kölcsönös elfogadásával megélni a mindennapokat.

Közölte, az alaptörvény külön intézkedésekkel védi a fogyatékossággal élőket, akik a fogyasztóvédelemben és az új büntető törvénykönyvben is kiemelt védelmet kaptak.

A kormány elkötelezett amellett, hogy a fogyatékossággal élők életminőségét folyamatosan és minden eszközzel javítsa. A cél az, hogy önálló, méltó életet éljenek, és minden szolgáltatáshoz maradéktalanul hozzáférjenek – hangsúlyozta Latorcai Csaba.

Mint mondta, emelt összegű pénzügyi ellátásokkal, a szolgáltatások fejlesztésével, foglalkoztatási adókedvezményekkel és foglalkoztatási programokkal segítik a fogyatékossággal élőket, ennek köszönhetően közülük ma már kétszer annyi embernek van munkája, mint amennyinek 2010 előtt volt.

A miskolci Szimbiózis Alapítvány 10. éve adja át a borsodi megyeszékhelyen Az év esélyteremtő munkahelye díjat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!