Három milliárd forintos beruházást hozott Budapestre az SAP

Forrás: MTI

Budapesten építette fel egyik globális emberi erőforrás, hr-informatikai szolgáltatóközpontját a SAP szoftvercég, a mintegy 3 milliárd forintos beruházással létrehozott központ dolgozóinak létszáma év végére eléri a százat – mondta Ablonczy Balázs, a SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója sajtóbeszélgetésen kedden Budapesten.

Hozzátette: az Európában elsőként Magyarországon létrehozott úgynevezett cloud (felhő alapú) támogatóközpont mintegy hatezer nagyvállalat személyügyi adminisztrációját kezeli a felvételtől a teljesítménymenedzsmenten át az utánpótlás nevelésig a hét minden napján, 24 órában.

Úgy vélte, nagy elismerés a központ magyarországi létrehozása a cégnek és az országnak. Hozzátette, a központban jelenleg 80-an dolgoznak, de a jelentős piaci érdeklődés miatt a létszám a következő 2-3 évben a 300-at is elérheti.

A beruházást a SAP saját forrásból valósította meg, hasonló központ működik a Budapestin kívül például Kínában és az Egyesült Államokban.

Emlékeztetett arra, hogy a SAP Hungary Magyarországon 2013-ban alig 500 dolgozót foglalkoztatott, számuk az év végére 800-ra bővül.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!