Forrás: MNO, MTI
Stratégiai megállapodást kötött a kormány az MTK-val, a 2013 és 2020 között évi 300 millió forintos támogatást biztosító megegyezést Orbán Viktor miniszterelnök és Deutsch Tamás írta alá a klub megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tartott jubileumi gálaesten. Az MTK elnöke azt is bejelentette: a kormány átvállalja hat fővárosi klub adósságát. A miniszterelnök Magyarország egyik legeredményesebb egyesületének azt kívánta, hogy a megállapodásnak köszönhetően a következő 125 éve is legalább ennyire sikeres legyen. Orbán szerint a magyar sport ellentmondásos, mert miközben a versenysport nemzetközileg sikeres, addig a magyar gyerekek vészesen keveset mozognak. Hozzátette: Mivel a sport a lelki egészséghez is szükséges, a kormány a hazai sportlétesítmények felújítása mellett döntött. „Magyarország jövője a gyerekeinkben van, ezért semmi sem drága” – jelentette ki, s hozzátette, bízik benne, hogy a megállapodásnak köszönhetően egyre több gyerek kezd el sportolni, és új bajnokok nőnek majd fel.
Az eseményen Deutsch Tamás, az MTK elnöke elmondta, a kormány átvállalja hat fővárosi klub: az MTK, a Budapest Honvéd, a BVSC, a Ferencváros, a Vasas és az Újpest adósságát, így 2014-től már e nélkül működhetnek tovább.