Hatékonyabb szankciókra van szükség

MTI

A gyakori ellenőrzés és a súlyosbodó bírságok ellenére továbbra is könnyedén tudnak fiatalkorúak alkoholt, dohányárut vásárolni az üzletekben, sokszor az eladók segítségével, ezért hatékonyabb szankciókra van szükség – állapította meg az állampolgári jogok biztosának kérésére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke. Szabó Máté annak kapcsán kért tájékoztatást a tavasszal tartott ellenőrzési akciókról, mivel a hírek szerint minden második próbavásárlásnál kiszolgálták a fiatalkorúakat szeszesitallal, dohányáruval. Az országgyűlési biztos közölte: a kereskedők és vendéglátósok közül sokan nem vesznek tudomást a vásárló életkoráról. Az eladók a forgalom és a bevétel növelése, illetve az esetleges konfliktus elkerülésével védekeznek.

Bár a szankciók tavaly nyár óta szigorúbbak, de az eljáró hatóság a fogyasztóvédelmi bírság kiszabásán túl legfeljebb egy évre tilthatja meg, hogy alkoholt és dohányárut forgalmazzanak ott, ahol ilyesmivel kiszolgálták a fiatalkorúakat. Az ismételt jogsértés akár azzal is járhat, hogy ideiglenesen bezáratják az üzletet. Ilyenre már 2007-ben is többször volt példa - írta a hatóság elnöke az ombudsmannak, akinek véleménye szerint „össztársadalmi kérdésről van szó”, ezért fontosnak tartja a családi, iskolai nevelést és példamutatást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!