Hatvan-hetven milliárd forint bírság fenyegeti Magyarországot a baloldal miatt

Mintegy 60-70 milliárd forint uniós bírság fenyegeti Magyarországot a 4-es metró MSZP-hez és SZDSZ-hez köthető szabálytalanságai miatt – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. november 30-án. Mellette Kovács Zoltán kormányszóvivő (b). (MTI Fotó: Illyés Tibor)

A kormány megállapította, hogy a szabálytalanság megcáfolhatatlan, de igyekszik tárgyalásos úton csökkenteni az összeget – mondta.

Lázár János azt is közölte: felkérték Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy különítse el a bírság fedezetét a 2018-as költségvetésben, azzal a megkötéssel, hogy az egészségügyet, a szociális szférát és az oktatást nem érintheti elvonás.

Ismertette: a 452 milliárd forintos metróberuházásban 272 milliárd forint esetében lehet szó a volt szocialista, szabad demokrata kormány korrupciós ügyéről, ebből 166 milliárdot valószínűleg elloptak. Utóbbi összegből 76 milliárd forint érkezett az uniótól, a többi a magyar adófizetők hozzájárulása volt – fejtette ki.

Emlékeztetett, hogy az ügyben két szálon is büntetőeljárás folyik, az egyik a Miniszterelnökség feljelentése alapján az OLAF-jelentésre hivatkozva, a másik pedig 2011 óta nemzetközi megkeresésre. Utóbbiról elmondta: a 4-es metróval kapcsolatos bűncselekmények egy nemzetközi baloldali bűncselekmény-sorozatba illeszkednek, Franciaországban, Nagy-Britanniában és más uniós országokban is nyomozásokat rendelt el az ügyészség.

Lázár János arról is beszámolt, hogy a napokban Brüsszel megkezdte 201 milliárd forint uniós forrás kifizetését. Ez komoly eredmény – értékelt, szóvá téve: az ellenzék "apró fűszálakba kapaszkodva" abban bízott, hogy ha már ők nem tudnak meggyőző érveket hozni a Fidesszel szemben, akkor hátha az Európai Bizottság meginti. A forrás érdemben, pozitívan befolyásolja az államadósságot – jelezte.

A jövő hétfőn esedékes, az EU-s forrásokról szóló parlamenti vitanappal összefüggésben kifejtette: tavaly 8650 közbeszerzési eljárást folytatott le a Közbeszerzési Hatóság és az állam összesen mintegy 2 ezer milliárd forint értékben, ami a GDP 5 százalékát jelenti. Közbeszerzésenként átlagosan 6 ajánlat érkezett, ami növekedést mutat, és jelentősen csökkent az egyajánlatos közbeszerzési eljárások aránya is – részletezte. Hozzátette: a 8650 közbeszerzés 99,2 százalékában verseny volt az eljárásokban.

A miniszter a gazdasági helyzetről is számot adott. Mint mondta, Magyarországon 1990 óta először közel 69 százalékos a foglalkoztatási arány, aki képes és akar dolgozni, az munkalehetőséget kap. Ezzel egyidejűleg folyamatosan csökken a közfoglalkoztatás aránya, országos átlagban 4 százalékos a munkanélküliség, a reálkeresetek pedig 57 hónapja folyamatosan nőnek. Hozzátette: a szociális hozzájárulási adó 2018. január 1-jén újabb fél százalékponttal csökken, ez 200 milliárd forintot hagy a magyar vállalkozásoknál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!