Forrás: hirado.hu
Hassay Zsófia nyílt levélben kérte Kunhalmi Ágnestől, segítsen abban, hogy kivonuljon a politikából a kerületi szocialista képviselő, akit jogerősen elítéltek. Hatvani Csabát tavaly ősszel marasztalta el a bíróság, mert még szocialista alpolgármesterként részt vett az úgynevezett kerékbilincs-leszerelési ügyben.
Hassay Zsófia Hunvald-effektusnak tartja azt, hogy a szocialista pártban többen is aktívan politizálnak, pedig jogerősen elítélték őket.
Ne maradjon csak a retorika szintjén a megtisztulási és megújulási folyamat. Azt várom, hogy nem indítanak olyan önkormányzati képviselő-jelölteket, akik jogerősen elítéltek, illetve nagyon komoly ügyekben vádlottak – mondta a Híradónak Hassay Zsófia.
A kormánypárti politikus nem először kéri az MSZP-t, hogy távolítsák el a politikából a jogerősen elítélt Hatvani Csabát. Most azért írt újabb levelet, mert új elnöke van Budapesten a pártnak, Kunhalmi Ágnes.
A Híradó kereste az MSZP-t és Kunhalmi Ágnest, hogy megtudja: szerintük is távoznia kell-e Hatvaninak, és ha nem, akkor ősszel újraindítják-e? Az MSZP nem válaszolt.
Kunhalmi Ágnest korábban szintén elítélték jogerősen. Ezt azelőtt vallotta be, hogy a tisztújításkor új budapesti elnöknek választotta a szocialista párt.
A párt frakcióvezető-helyettese, Lukács Zoltán néhány hete arról beszélt: nem vállalhat vezető szerepet az MSZP-ben az, akit jogerősen elítéltek.
Hunvald Györgyöt egy hete ítélték el jogerősen. Az MSZP még aznap bejelentette: a politikus nem vezetheti tovább a párt VII. kerületi szervezetét és lemond.