A Henkel Magyarország Kft.-vel is stratégiai egyeszségre lépett a kormány

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Henkel Magyarország Kft.-vel kedden a társaság Tatabányai Ipari Parkban lévő üzemében, majd átadták a gyár új, ömledékragasztó gyártósorát, mely higiéniai termékekhez használt ragasztót állít elő.

„A Henkel a jövőben számos mérnöknek kínál állást és a kormány feladata, hogy Békés megyében olyan képzési rendszert alakítson ki, mely ezt biztosítani tudja" – mondta el a megállapodás aláírása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.

Magyar Levente rámutatott, a vállalat tisztítószereket előállító kőrösladányi gyára Békés megye legnagyobb munkáltatója és a Henkel, mint a magyar vegyipar egyik zászlóshajója, a 68. olyan vállalat, mellyel a kormány stratégiai megállapodást kötött.

A társaság a most átadott új gyártósorral 30 új munkahelyet létesített az üzemben, így már 150 embert foglalkoztat.

A Henkel 2012-ben zöldmezős beruházásként hozta létre a Tatabányai Ipari Parkban lakossági és ipari felhasználású, vizes bázisú ragasztókat, valamint az elektronikai iparban alkalmazott ragasztókat előállító gyárát – ismertette Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezetője.

Az MTI-nek elmondta, a vállalat az elmúlt öt évben 3,8 millió eurót fordított beruházásokra Magyarországon, a környei üzemre 2012 óta 4,4 millió eurót költöttek.

A Henkel 1987 óta van jelen Magyarországon, csaknem 1000 embert foglalkoztat a társaság, éves árbevétele 2015-ben meghaladta a nettó 110 milliárd forintot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!