Hiller ejtőernyősei

Forrás: MNO

Hiller István kabinetfőnöke nyerte a bécsi Collegium Hungaricum igazgatóhelyettesi munkakörére kiírt pályázatot – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügyvezető kabinet kulturális miniszterének azonban nem Petrák Béla Tamás az egyetlen közeli munkatársa, aki a kormányváltást megelőzően a politikai szférából a kulturális életbe ejtőernyőzött.

Petrák Béla Tamás, akinek karrierje Hiller István mellett ívelt magasra: már a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában együtt dolgoztak, majd az MSZP elnöke mellett kabinetfőnöki posztot töltött be, ezt követően pedig az Oktatási és Kulturális Minisztériumban (OKM) is kabinetigazgatóként tevékenykedett szocialista főnöke mellett.

Azt, hogy politikai „kimenekítésről” lehet szó, erősíti az a tény, hogy Petráknak ugyan nincs tudományos múltja, ellenben a kiíró előnyként értékelte a közigazgatási szakvizsgát és a közigazgatás területén szerzett, legalább 3–5 éves szakmai tapasztalatot. Ráadásul a pályázaton a választások előtti utolsó pillanatban – az úgynevezett kinevezési moratórium ellenére – hirdettek eredményt, amelyet viszont azóta sem tettek közzé – további részletek a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!