kdnp.hu
Forrrás: MTI
A szeretet fontosságát hangsúlyozta Veres András szombathelyi megyés püspök a katolikus társadalmi napok, a Kattárs miskolci hivatalos megnyitóján.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in veritate bizottságának elnöke a zsúfolásig megtelt miskolci minorita templomban úgy fogalmazott: bármennyire idegen is a mai gazdasági és politikai gondolkodástól, de a gyakorlattól is, „mi hiszünk a szeretet mindent átformálni képes erejében, hiszünk a szeretet végső győzelmében”.
A püspök idézte a rendezvény mottóját: „társak vagyunk örömben és gondban, reményben, jóban és rosszban, bizalomban”, hozzátéve, bízik abban, hogy a rendezvény után mindenki bátorsággal, új reménnyel és nagyobb elszántsággal térhet haza.
„Szeretnénk, ha semmiképpen sem nyugodnánk bele se jó-, se balsorsunkba, szeretnénk, ha a kompassió érzése – amelynek eredeti jelentése részvét, együttérzés – felébredne mindnyájunkban” – fogalmazott. Annak ellenére – tette hozzá –, hogy a szó hallatán természetes reakcióként fájdalmas érzelmek emléke ébred fel sokakban, mivel a passió szenvedést jelent. Ugyanakkor a szó egy másik, zenei értelmezésben a szenvedélyességre is utal.