Forrás: MTI
Hiteles nemzeti érdekérvényesítésre van szükség az Európai Parlamentben (EP) Gál Kinga szerint, aki azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy a vasárnapi választáson újból EP-mandátumot szerzett.
A politikus azt mondta, folytatni kívánja eddigi munkáját az alapjogok területén. „Nem gondolom, hogy ne lennének ezt követően viták, de nézünk ezek elébe” – fogalmazott Magyarország és Brüsszel konfliktusairól szólva Gál Kinga. Kijelentette, hogy hiteles nemzeti érdekérvényesítésre van szükség Brüsszelben, ő ezt vállalta az első perctől kezdve.
Gál Kinga abbéli reményének adott hangot, hogy a viták csillapodni fognak, hiszen másoknak is be kell látniuk, hogy a magyarok véleményét, akár tetszik, akár nem, tiszteletben kell tartani. A régi-új EP-képviselő úgy értékelte, hogy az áprilisi országgyűlési és a mostani választási eredmény együtt elveszi a viták élét.
Megjegyezte, hogy másik fő szakterületén, a kisebbségvédelemben is folytatni akarja a munkát. Jelezte, azzal, hogy a Fidesz-KDNP nemzeti listát állított, hatványozottan tudunk ezen a területen tenni.