Forrás: inforadio.hu
Ha javulnak Magyarország piaci finanszírozásának feltételei, nem lenne tragédia, ha a kormány nem állapodna meg az IMF-el – jelentette ki Csaba László. A közgazdász azonban ennek ellenére a megállapodás híve.
Lehetséges kimenetel, hogy a kormány ki akarja várni a dolgok jobbra fordulását, ezért elhúzza a tárgyalásokat az Európai Unióval és az IMF-fel, de nem vagyok derűlátó a magyar gazdasággal kapcsolatban. Kell egy védőernyőként funkcionáló megállapodás, amely többletbizalmat teremt, és a jelenleginél olcsóbbá válna a gazdaság finanszírozása – mondta az InfoRádiónak Csaba László a Gutmann bank által rendezett sajtóbeszélgetés után.
A közgazdász hozzátette: ha sikeres lesz a görög válságkezelés és fellendül a világgazdaság, egy olyan periférikus ország, mint Magyarország megítélése anélkül is javulhat, hogy nem egyezik meg a Valutaalappal.
Úgy véli, hogy a megállapodásnak nem közgazdasági jellegű akadályai vannak, hanem az, hogy a Bizottság túlságosan is az előtérbe helyezi azt, hogy az európai vívmányok letéteményeseként és őrzőjeként számos olyan kérdésben is állást foglal, amely nem feltétlenül tartozik a kompetenciájába az unión belül.
Ki kell kerülnünk a nemzetközi sajtó érdeklődésének homlokteréből, és „unalmas”, jó megtérülési mutatóval rendelkező ország képét kell, hogy mutassuk. Ez lehet, hogy jobbat tenne a magyar gazdasággal, mint egy elhúzódó hiteltárgyalás – hangsúlyozta az egyetemi tanár, aki szerint ha az Ecofin jóváhagyja a kohéziós alapok felfüggesztését, akkor az nagymértékben rontaná a tárgyalások légkörét.