Holokauszt emléknap

kdnp.hu
Forrás: MTI

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, április 16-án Budapesten sé több vidéki városban tartanak megemlékezéseket – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel. Az Országgyűlés 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen. Az első ilyen megemlékezést 2001-ben tartották.

A KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságának közleménye szerint a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont április 16-án egész nap várja a megemlékezőket, délután a Terror Házánál emlékkoncertre várják az emlékezni vágyókat, az emléknap záróeseményeként pedig a Cipők a Duna-parton emlékműnél 19.00 órától emlékeznek az áldozatokra néma főhajtással, mécses gyújtással és kövek elhelyezésével.

Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban Hende Csaba honvédelmi miniszter mond beszédet. Pécsen a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium és Kollégiumának dísztermében Páva Zsolt nyitja meg a megemlékezést.       

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!