Hónapok óta nem kapnak fizetést az orvosok

Forrás: hirtv.hu

Május óta nem kapnak fizetést a kiskunfélegyházi háziorvosi ügyeletért a szerződéses orvosok. Az önkormányzat 3 éve szervezte ki a szolgáltatást, a mintegy 30 alkalmazottat foglalkoztató magáncég pedig arra hivatkozik, hogy a városvezetés május óta nem fizeti ki nekik a kiegészítő támogatást, az OEP-től kapott normatíva pedig nem fedezi a költségeiket.
Kiskunfélegyháza szocialista-liberális vezetése 2006-ban szervezte ki a háziorvosi ellátást. A magáncéggel kötött szerződésben az önkormányzat vállalta, hogy az OEP-től kapott normatív támogatást havonta 2 millió forinttal kiegészíti. Már többször előfordult, hogy csak csúszással utalták át az összeget, de most már több mint 3 hónapja egyáltalán nem tudnak a cégnek fizetni.

Kizárólag az OEP-finanszírozásból nem tudják kigazdálkodni az ügyelet megfelelő működését – mondta el a hírTV-nek Dr. Hőnyi Péter, az Emergency Service Kft. oktatási és módszertani igazgatója.

Ficsór József liberális polgármester nem akart nyilatkozni. A helyi Fidesz-frakció szerint a városvezetés szerződést szegett, ennek ellenére a magáncégnek az OEP-támogatásból ki kellene fizetnie az orvosokat.

A városi kórház lehetőségeihez mérten támogatja a háziorvosi ellátást, de az alapellátási feladatait nem tudja átvállalni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!