kdnp.hu
Forrás: MTI
Katonás precizitással és fegyelmezettséggel, valamint az érintettekkel együttműködve tervezi meg és bonyolítja le a jövőben az állami és kiemelt fontosságú ünnepi rendezvényeket a Honvédelmi Minisztérium (HM) újonnan létrejött szerve, a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal – mondta a hivatal felügyeletével is megbízott Kun Szabó István vezérőrnagy az MTI-nek adott interjújában. A társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a feladatai közül kiemelte még a hazafias nevelést és a honvédelem népszerűsítését.
A minisztériumnál örülnek annak, hogy megkapták a nemzeti ünnepek és jeles alkalmak szervezésének feladatát - mondta a vezérőrnagy, aki szerint a többi között az elmúlt években megrendezett fővárosi helyőrségi szemlék, a tavalyi Nemzetközi Repülőnap, és számos más rendezvény adhatta az alapot, amiért végül úgy döntöttek, hogy ez a feladat átkerül a HM-hez.
Az új kormányzati struktúrában az eddigi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) helyett a HM lesz a kormányhatározatban rögzített központi ünnepségek – így március 15., augusztus 20. és október 23., továbbá kilenc külön nevesített emléknap, valamint az előre meg nem határozott kiemelt rendezvények – fő szervezője.