A honvédség is részt vett a hóvihar utáni mentésben

A Magyar Honvédség is részt vett a hétvégi szélsőséges időjárási körülmények okozta veszélyhelyzet kezelésében – közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap késő este az MTI-vel.

kdnp.hu – MTI

A közlemény szerint a honvédség március 17-én és 18-án hét helyszínen látott el folyamatos készenlétet a személy- és vagyonmentés érdekében. Több mint 100 katona 37 technikai eszközzel vett részt a mentési feladatokban. A kutató-mentő helikopterek mellett a honvédség lánctalpas járművei is készenlétben állnak.

A honvédség a debreceni helyőrségből 8 csoportot indított útnak, hogy Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kerekes és lánctalpas eszközökkel, a társszervekkel együttműködve a bajba jutott állampolgárokat segítse.

A magyar katonák vasárnap estig 6 helyszínen 11 alkalommal segédkeztek különböző közúti mentésben. Látókép térségében pedig az áramszolgáltatás helyreállításához kérték a honvédség segítségét, mivel a helyszínt csak a katonai terepjárók segítségével tudták megközelíteni – írták.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!