Forrás: Magyar Kurír
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem ünnepélyesen megnyitotta huszadik tanévét csütörtökön a fővárosi Szentkirályi utcai épületében. Erdő Péter bíboros bevezető szavaiban megállapította, hogy Magyarországon húsz év működés már tekintélyes idő egy egyetem életében, és a felsőoktatás állandó átszervezésének sodrában újra és újra alkalmazkodni kell a változó körülményekhez és követelményekhez. Ugyanakkor egyre tisztábban és vonzóbban kell szolgálni a katolikus egyetemek közös küldetését: az emberi tudás egészének megvilágítását a hit fényével, a hit és a tudomány párbeszédének elmélyítését. Az ünnepségen köszönetet mondott Fodor György leköszönő rektornak, aki két cikluson keresztül állt az intézmény élén; az egyetem új rektorának, Szuromi Szabolcs Anzelm premontrei szerzetesnek pedig sok erőt kívánt új szolgálatához. Az egyetem egész közösségének életére és munkájára kérte Isten áldását.
Fodor György beszéde után átvette Bódis Józseftől, a Magyar Rektori Konferencia elnökétől a testület ajándékát, Erdő Péter nagykancellártól pedig az ősi nagyszombati egyetem alapító okiratáról készült másolatot. Ezt követően a rektori lánc átadása következett, majd Szuromi Szabolcs Anzelm mondott beszédet.