Izrael aggódik

Forrás: hirado.hu, MTI

Aviva Raz Sehter, az izraeli külügyminisztérium antiszemitizmus elleni osztályának igazgatója szerint Magyarország egyike azoknak az országoknak, amelyekben a legutóbbi európai parlamenti választásokon jelentősen megerősödtek, EP-képviselethez jutottak szélsőjobboldali pártok, s Magyarországon újabban „igen erős megnyilatkozások” tapasztalhatók – mutatott rá. Aviva Raz Sehter bizarrnak nevezte például azokat a hangokat, amelyek „gyarmatosítási törekvésként” tüntetik fel Simon Peresz izraeli elnöknek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó kijelentését. (Simon Peresz Magyarország, Románia, Lengyelország és Manhattan felvásárlásáról szóló nyilatkozata itt látható. Szerk.)

Sehter hangsúlyozta: az antiszemitizmus erősödése Magyarországon és más országokban káros az egész társadalomra, mert nemcsak a zsidókról vagy Izraelről van szó – az antiszemitizmus nem ér véget a zsidókkal, más kisebbségekkel folytatódik –, hanem „egy nagyobb bajra” utalnak, arra, "hogy történik valami, ami nem helyes, ami negatív, arra, hogy felütötte fejét a társadalomban egyfajta betegség, amelyből gyorsan ki kell gyógyítani".
    
Egyes magyarországi szélsőjobboldali megnyilvánulások olyan hangokat idéznek, amelyeknek nem lenne szabad létezniük a 21. században. Ezek a múlt részei és már le kellett volna kerülniük a napirendről. „Ez olyasmi, ami aggaszt bennünket” – hangoztatta az izraeli külügyminisztérium antiszemitizmus ellen küzdő osztályának igazgatója.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!