Január 1-től ezúttal sem a rezsiárak nőnek, hanem a bérek

Januártól tovább nő a vasutasok, a postai dolgozók, a regionális közlekedési társaságoknál és a víziközműcégeknél dolgozók bére. A kormány idén három évre szóló bérfejlesztésről döntött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közvetlen vagy közvetett tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyes többségi állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. Ennek eredményeként 2017 és 2019 között átlagosan 30 százalékos béremelés történik e vállalatoknál, ami több mint 140 ezer munkavállalót érint. A 2018-as béremelés mértéke átlagosan 12 százalék – áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.

kdnp.hu

A három évre vonatkozó, átlagosan 30 százalékos bérfejlesztést – az érdekvédelmi szervezetekkel és a munkavállalókkal történt egyeztetéseket követően – idén februárban fogadta el a kormány, elősegítve a képzett munkaerő megtartását, a szakmai utánpótlás biztosítását, és ezzel is kifejezve a munkavállalók iránti megbecsülését. Az intézkedést az tette lehetővé, hogy Magyarország erősödik, és az ország saját gazdasági erejéből ki tudja termelni a béremelésekhez szükséges forrásokat. 2017-ben 13 százalékkal nőtt az érintettek bére. 2018-ban átlagosan további 12 százalékos bérnövekedésre lehet számítani, amihez a kormány 45,6 milliárd forintot biztosít.

A legnagyobb összegű támogatást 2018-ban is olyan állami társaságok kapják, amelyek jelentős mértékű munkavállalói létszámmal rendelkeznek és a magyar emberek mindennapi életében fontos szolgáltatásokat végeznek. Ilyen többek között a MÁV-Csoport (14,2 milliárd forint), a Magyar Posta Zrt. (11,4 milliárd forint), a regionális közlekedési központok (8,4 milliárd forint) és a víziközmű társaságok (4,6 milliárd forint).

A munkavállalói oldal a bérmegállapodásban vállalta, hogy a következő három évben bérjellegű igénnyel nem lép fel a munkáltatói oldallal szemben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!