Javítani kell a magyar-román intézményes párbeszédet

Forrás: MTI

Javítani kell az intézményes párbeszédet Magyarország és Románia között, mert a két állam közötti viszony romlása kihat az erdélyi magyarság életére – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Bukarestben. Elmondta, az erdélyi magyarság megérzi, amikor az államközi kapcsolatok nem jók: Romániában érezhetően megszaporodtak a magyar közösség elleni kirohanások, adminisztratív intézkedések.

Szerinte a kapcsolatokat legalább a gazdasági, határ-menti együttműködések szintjén javítani kell, hogy létezzen intézményes párbeszéd, ha nem is a legmagasabb szinten. Kelemen Hunor kijelentette: folyamatban van a román államfő budapesti látogatásának előkészítése, és az RMDSZ azt várja, hogy legalább államfői szintén a párbeszéd erősödjön.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!