Jelentősen javult a kormányfő megítélése

Forrás: MTI

Nyár eleje óta jelentősen javult Orbán Viktor miniszterelnök megítélése főként a magukat középen állónak tartók és azok körében, akik tavaly a Fideszre szavaztak, de utána eltávolodtak a kormánypárttól – derül ki a Századvég szeptemberi közvélemény-kutatásából.

A közlemény szerint Orbán Viktor megítélése a közvéleményben 2014 decemberére érzékelhetően romlott a parlamenti és az önkormányzati választásokon aratott győzelmek után. A miniszterelnök népszerűsége idén tavasszal kezdett javulni, a makrogazdasági előrelépésekkel és az új nemzeti konzultációval párhuzamosan.

Míg az év elején a megkérdezettek 40-42 százaléka nyilatkozott kedvezően a kormányfőről, addig a szeptember 1. és 4. között felvett közvélemény-kutatás eredménye szerint ez az érték most 48 százalék. A legjelentősebb javulást a magukat középen állónak – ideológiai értelemben nem elkötelezettnek – és a magukat jobboldalinak tartók, a Fidesz és a Jobbik szavazói, valamint a Fidesztől a választások óta eltávolodók körében könyvelheti el a miniszterelnök.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!