Jó üzleteket kötött az állammal Szanyi Tibor cége

Forrás: MNO

Számos állami cégtől, intézménytől kap jól fizető megbízást Szanyi Tibor családi cége, amely többek között az unió hivatalos kiadójának és az IMF-nek is a magyarországi ügynökségeként tevékenykedik. Az MSZP képviselőjelöltje hosszú szünet után tavaly tulajdonosként tért vissza a vállalkozásba, ami arra utal: felkészült a képviselőség elvesztésére.

Visszatért családi cégének élére Szanyi Tibor. A cégbírósági adatbázis tanúsága szerint a szocialista politikus 1991-ben alapította az Euro Info Service Kft. jogelődjét, amelynek 2002-ig többségi tulajdonosa volt, majd hat évig névleg kivonult a társaságból. 2008 nyarán, az MSZP népszavazási bukása után ügyvezetőként visszatért a cégbe, tavaly december 1-jén pedig átvette nővérétől a tulajdonosi jogokat.

Az Euro Info Service Kft. az Európai Unió és számos euroatlanti szervezet kiadóhivatalának magyarországi ügynökségeként működik. Így például ők terjesztik idehaza az unió hivatalos kiadójának, az OECD-nek, a Világbanknak, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az Eurostatnak a kiadványait. Honlapjukon Szanyiék azzal büszkélkednek: a cég az összes, EU-val foglalkozó állami és magánintézménnyel, kamarákkal, szakmai szervezetekkel, oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, pénzügyi intézettel is kapcsolatban áll – olvasható a mai Magyar Nemzetben, amelyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!