Forrás: MTI
Pokorni Zoltán az várja, hogy a jövőben az új rendszerben a főváros működése „higgadtabb, jobb és tárgyszerűbb” lesz. Erről a Fidesz alelnöke, a XII. kerület polgármestere a HírTv P8 című műsorában beszélt, kitérve arra is: javasolja Navracsics Tibornak, emelje be programjába az európai diákhitel gondolatát.
Pokorni Zoltán arról, hogy lefutott lenne választás, azt mondta: a fideszes polgármestereknek az utolsó percig végezniük kell a munkájukat, az elbizakodottság komoly csapda. 2002 óta a kötelező óvatosság ott van a fideszes politikusok többségében, és ez jó is így. Az önkormányzati választási részvételt a parlamenti és EP-voksolás közé várják, és egy évben három szavazás valóban sok.
Pokorni Zoltán elmondta: hét polgármesterjelölt van a XII. kerületben, és akárki jut be a polgárok akaratából a képviselő-testületbe, mindenkivel kiválóan együtt lehet működni. Sikerült olyan politikát kialakítani, hogy normális, tárgyszerű döntések születnek, és nem indulatvezérelt politizálás zajlik.
A Fidesz-KDNP közvélemény-kutatók által mért jelentős előnyéről úgy vélekedett: nincs igazi ellenfél, az ellenzék nem tudott alternatívát mutatni, s még ha nem is tökéletesen, de nagyon sok mindent történt – és nem csak fővárosban – az elmúlt négy évben. Példaként említette a Kossuth tér felújítását, a Várkert Bazár és a 4-es metró átadását. Jól tudott együtt dolgozni Tarlós Istvánnal, bár a stílusa nem az övé – mondta, egyúttal imponálónak nevezte a teljesítményét.