A Jobbik a hatalomért és a pénzért mindenre képes

A Fidesz szerint a Jobbik a hatalomért és a pénzért mindenre képes.

kdnp.hu – MTI

A Fidesz-frakció hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében Apáti István, az ellenzéki párt szóvivőjének kijelentéseire reagált így. A Jobbik szóvivője a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja szerint a gyengeség és a félelem jegyében született az az együttműködési megállapodást, amelyet hétfőn írt alá Orbán Viktor miniszterelnök és Botka László szegedi polgármester.

A Fidesz erre azt közölte, hogy a Jobbik egymásra talált – önkormányzati és parlamenti szinten is – a szocialistákkal és Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével. Velük együtt nem szavazta meg a migránsok betelepítését tiltó alaptörvény-módosítást, és velük együtt kötött paktumot a szentendrei időközi választáson – írták.

„Egyre többet hallani a Jobbik és az MSZP egymásra találásáról, és arról, hogy Vona Gábort a Gyurcsány-Bajnai-kormány tanácsadói veszik körül" – írta a Fidesz-frakció.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!