A Jobbik politikája veszélyezteti az otthonteremtés stabilitását

Forrás: MTI

A Fidesz-frakció szerint „a Jobbik hiteltelen és szélsőséges politikája" önmagában veszélyezteti az ország, a családok és az otthonteremtés stabilitását.

A kormánypárti képviselőcsoport pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált Z. Kárpát Dániel Jobbik-alelnök sajtótájékoztatójára, amelyen közölte: pártja három pillérből álló otthonteremtési program bevezetését sürgeti.

Erre reagálva a Fidesz azt írta: a Jobbik kis híján tönkretett több százezer családot és veszélybe sodorta otthonukat; számos jobbikos parlamenti képviselő ugyanis „a baloldal politikusaival együtt nem támogatta a bankok elszámoltatását és a forintosítást".

„A polgári kormány kiemelt célja a szociális biztonság erősítése, az otthonteremtés, a lakhatással kapcsolatos kiadások csökkentése, a rezsicsökkentés" – hangsúlyozták, kifejtve: a devizahiteleseket segítő intézkedésekkel, a bankok elszámoltatásával és a forintosítással több mint egymillió család otthonát mentették meg és átlagosan 25-30 százalékkal csökkentették a törlesztőrészleteket. Kitértek arra is, hogy az önkormányzatok adósságának átvállalásával jelentősen nőtt a települések mozgástere is. Emellett a kormány vizsgálja a lakásépítés áfacsökkentésének lehetőségét is – olvasható a közleményben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!