Jogerősen nincs területi listája az MDF-nek Nógrádban

Forrás: MTI

Nincs Nógrád megyei területi listája a Magyar Demokrata Fórumnak, miután a Legfelsőbb Bíróság (LB) hétfői ülésén helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) múlt csütörtöki határozatát, amelyben az OVB megtagadta a párt nógrádi listájának nyilvántartásba vételét.

Az MDF  március 22-én jelentette be területi listáját a Nógrád megyei területi választási irodánál, a bejelentéshez csatolták – többi között – a két, Nógrád megyei országgyűlési egyéni választókerületben állított jelölt nyilvántartásba vételéről szóló igazolásokat. A listaállítást megalapozó jelöltek egyike – Eötvös Mihály, a párt alelnöke – azonban március 21-én visszalépett. (Nógrád megyében négy választókerület van, két képviselőjelölt megléte kell a területi lista nyilvántartásba vételéhez.)
    
A Nógrád megyei területi választási bizottság (tvb) a párt területi listáját nyilvántartásba vette, arra a jogszabályi helyre hivatkozva, amely szerint „nem érinti a listaállítás jogát az, ha az egyéni választókerületi jelölt kiesett”. A tvb döntése ellen egy magánszemély nyújtott be fellebbezést. Az OVB múlt csütörtöki ülésén megváltoztatta a tvb döntését és visszautasította az MDF megyei listájának nyilvántartásba vételét, mert álláspontja szerint nem álltak fenn a listaállítás feltételei, azaz nem volt két jelöltje az MDF-nek a megyében.
    
A Legfelsőbb Bíróság az OVB döntését érdemben elbírálta és helybenhagyta, kijelentve: a bírói tanács szerint az OVB helyesen döntött, amikor megváltoztatta a Nógrád megyei választási bizottság határozatát és visszautasította az MDF megyei listájának nyilvántartásba vételét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!