Jövő kedden tárgyal a kormány a válsághelyzet kihirdetéséről

Forrás: MTI

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet jövő keddi ülésén dönt erről – mondta Lázár János szokásos i budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökség vezetőjének tájékoztatása szerint az idén eddig 176 ezer illegális bevándorló lépte át a határt.  Ezzel, a tömeges bevándorlással kapcsolatban közölte: a nemzetbiztonsági kabinet kap olyan jelzéseket, hogy erősödik a térségben a szervezett bűnözői körök tevékenysége, és a terrorveszély lehetősége is nő Magyarországon.

Közölte: szeptember 15-én 0 órakor új időszámítás kezdődik, akik továbbra is a magyarországi útirányt választják, azoknak tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket és a hivatalos belépési pontoknál kell jelentkezniük. A határátkelőn lesz lehetőség a menekültügyi kérelem benyújtására, a jogerős elbírálásig – ami legfeljebb 12-14 nap – jogi védelmet és ellátást biztosítanak az érintetteknek.

A miniszter ezzel kapcsolatban több kérdést is kapott a határ mentére tervezett tranzitzónákról, amikre válaszul kijelentette: Szerbia felé nyitott tranzitzónák nem lesznek Magyarország területén, mert nincs értelme ezek felállításának.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!