Forrás: MTI
A jövőben a befektetésekre és a gazdasági növekedés beindítására koncentrál a magyar gazdaságpolitika – mondta Matolcsy György hétfőn Budapesten a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén.
A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a növekedést a stabil költségvetési és politikai helyzet alapozza meg.
A következő évek gazdasági növekedés szempontjából perspektivikus területei között Matolcsy György az autóipart, az elektronikai, a zöld és az egészségipart, az innovatív iparágakat, a szolgáltatásokat, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, a logisztikát, a bionikát, a kreatív gazdaságot, valamint a turizmust említette.
Hozzáfűzte: a 2014 és 2020 közötti nemzeti fejlesztési programokat is ezen területekre fogják összpontosítani.
Matolcsy György kifejtette: a kormány, 2010-es hivatalba lépése óta öt területen ért el áttörést: konszolidálta a költségvetést, megkezdte az államadósság csökkentését, nőtt a munkahelyek száma – amely a közmunkának is köszönhető –, a munkanélküliségi ráta pedig csökkent. A kormány elérte azt is, hogy a folyó fizetési mérleg pozitív tartományba került – mondta a miniszter.
Szólt arról is, hogy államadósság csökkentéséhez és az új munkahelyek létrehozásához a kabinet nemcsak megszokott, hanem szokatlan, újszerű eszközöket is használt. Matolcsy György szerint a következő években ezeket az újszerű intézkedéseket az Európai Unió több országában alkalmazni fogják.
Az államadósság csökkentésével több pénz jut befektetésekre, és a befektetőbarát üzleti környezet kialakítására, ezenkívül a kormány azt várja, hogy az idei második félévben bekövetkezett áttörés után tovább folytatódik a következő években a magyar CDS-felárak csökkenése – ismertette Matolcsy György.