Juhász Gábor lesz az új titokminiszter

Forrás: MTI

Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtitkára lesz a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter – közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel.

Szollár Domokos elmondta: Bajnai Gordon a hírt az MSZP évadnyitó frakcióülésén jelentette be.

Az MTI értesülése szerint Bajnai Gordon a frakcióülésen azzal indokolta döntését, hogy szorosabb koordinációra van szükség a titkosszolgálatok és a rendőrség között, ugyanakkor hangsúlyozta azt is: továbbra is úgy gondolja, a polgári titkosszolgálatok felügyeletét minél távolabb kell tartani a politikától. 
   
Ficsor Ádámot idén április 16-i hatállyal nevezte ki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszternek a kormányfő, miután elődje, Szilvásy György lemondott posztjáról. Ficsor Ádám augusztus elején jelentette be, hogy szeptember 14-én távozik posztjáról. Ezt az MSZP választási kampányában vállalt feladatával indokolta.
   
Arról egyelőre nincs döntés, hogy ki lesz Juhász Gábor utóda az államtitkári poszton – tudta meg az MTI.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!