Juncker 160 ezer menekült kötelező átvételét javasolja

kdnp.hu
Forrás: MTI

Az uniós tagországok vállaljanak kötelezettséget 160 ezer menekült befogadására a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagországtól, Olaszországtól, Görögországtól és Magyarországtól – javasolta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban.

Juncker az Európai Parlament plenáris ülésén tartott évértékelő beszédet, és áttekintette az unió helyzetét. Szerinte nincs jó állapotban az Európai Unió, mert kevés benne az „Európa” és kevés benne az „unió”. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény vezetője kiemelte – Európának nagyobb védelmet kell biztosítania a menekülteknek, ugyanakkor meg kell erősítenie határainak őrzését.

A menekültválság belátható időn belül nem fog megoldódni – jelentette ki Jean-Claude Juncker.

A menekülteket nem állítják meg a határok, a falak és a kerítések. Szerinte azok, akik az Iszlám Állam szélsőséges fegyveres szervezet elől menekülnek, azok minden áron el akarnak jutni a szabadságba, és Európának magába kell néznie, ha nem fogadja be őket.

„Nincs vallás, nincs hit, nincs filozófia, amikor menekültekről van szó” – fogalmazott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!