Júniusban gyorsult a keresetek emelkedése

Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

kdnp.hu – MTI

Az első fél évben 11,9 százalékkal nőtt az átlagkereset. A reálkeresetek éves emelkedése júniusban 7,9 százalékos, az első fél évben 9,4 százalékos volt a 3,1 százalékos a 2,3 százalékos inflációval számolva. Júniusban az átlagos bruttó kereset 329 600 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 700 forint.

Az év első felében 324 400 forint, illetve 336 900 forint volt a bruttó átlagkereset. A júniusi átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 219 200 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 227 700 forintra becsülhető - tette hozzá a KSH. A vállalkozásoknál 10,0 százalékkal emelkedett az átlagkereset tavaly júniushoz viszonyítva, a költségvetési szektorban 11,0 százalékos volt az emelkedés a közfoglalkoztatottak nélkül.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással. A prémiumok, jutalmak és más egyszeri kifizetések nélkül számolt rendszeres havi bruttó kereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,0 százalékkal 318 ezer forintra emelkedett tavaly június óta.

A vállalkozásoknál és a költségvetési szektorban mért rendszeres bruttó kereset 315 ezer, illetve 329 ezer forint volt júniusban. A KSH adataiból kiderül, hogy a vállalkozásoknál teljes munkaidőben alkalmazottak létszáma 98 ezerrel, a közszférában alkalmazottaké 11 ezerrel emelkedett, a közfoglalkoztatottak száma 38 ezerrel 131 ezerre csökkent egy év alatt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!