A két kisebb romániai magyar párt egyetért Semjén Zsolttal

Forrás: kronika.ro

Belső lapos

Toró T. Tibor új egységet sürget – Semjén Zsolt szerint nemzeti parancs a magyar összefogás (archív fotó)

A két kisebb romániai magyar politikai alakulat vezetői egyetértenek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kijelentésével, hogy az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) és a Magyar Polgári Pártnak (MPP) együtt kell működnie a nagyobb és erősebb RMDSZ-szel, ennek mikéntjét azonban továbbra is másképp látják.

A KDNP-elnök múlt csütörtöki évértékelőjén úgy fogalmazott: mindig is a kiegyezés híve volt az RMDSZ-szel, s nemzetpolitikai célja „összeboronálni" az adott nemzetrészben élő magyar politikai szervezeteket.

Toró T. Tibor, az EMNP stratégiai alelnöke a Krónika kérdésére rámutatott, a magyar nemzetpolitika egyik nagy dilemmája, hogy értékalapú vagy pragmatikus, érdekalapú elvek mentén támogatják-e a határon túli politikai szereplőket, szervezeteket. Toró meglátása szerint az értékalapú elvek mentén azokat kell támogatni, akik a magyarság hosszú távú céljait fogalmazzák meg, amelyek beilleszthetők a magyar nemzetpolitika irányelveibe.

„Mi abban vitatkozunk Semjén Zsolttal, hogy a nemzeti célok megvalósítására kovácsolódó összefogás egyik szereplője, az RMDSZ képes-e elvégezni azt az integráló feladatot, amelyet a legerősebb és a legtöbb szavazatot magáénak tudó szervezetként fel kellene vállalnia" – jegyezte meg Toró T. Tibor. Meglátása szerint az RMDSZ-nek ez a képessége 2003 óta folyamatosan gyengül, és „mára már teljesen elveszett".

A cikket teljes terjedelmében ide kattintva olvashatja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!