Kétszáz új munkahelyet hoz létre Pécsen a Britsh American Tobacco

kdnp.hu
Forrás: MTI

Belső lapos

A világ egyik legnagyobb dohányvállalata, a londoni székhelyű British American Tobacco csoport hárommilliárd forintos beruházással 200 új munkahelyet hoz létre és jelentősen bővíti kapacitásait Pécsett – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Szijjártó Péter szerint a beruházás a magyar-brit gazdasági, kereskedelmi együttműködés egy újabb sikerpontja. Hozzátette: a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) emellett  hét brit vállalattal tárgyal további befektetésekről. A szaktárca vezetője beszámolt arról is, hogy tavaly 15 százalékkal növekedve 5 milliárd euró volt a magyar-brit kereskedelmi forgalom.

A miniszter kiemelte: a BAT európai gyártási stratégiájának felülvizsgálata és újragondolása eredményeként bizonyos nyugat-európai kapacitásokat leépít, és Magyarországra hoz beruházást. Ennek eredményeként már 800-an dolgoznak majd a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-nél, a kormányzat és a város pedig segítséget nyújt a szakképzett munkaerő felkutatásában, illetve képzésében – tette hozzá.

Richard Widmann, a BAT közép-európai vezérigazgatója a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a vállalatcsoport 1992 óta több mint 57 milliárd forint értékű termelőberuházást valósított meg Magyarországon, ennek köszönhetően a Pécsi Dohánygyár az egyik legjelentősebb befektetővé és munkaadóvá vált. 2014-ben több milliárd forintos beruházással hozták létre új pécsi gyáregységüket a régi belvárosi termelőegység fenntartása mellett.

A külgazdasági és külügyminiszter beszédében a politikai környezetről is szólt. Úgy fogalmazott: normális esetben csak arról kellene beszélni, hogy a BAT két pécsi gyára a globális termelési hálózatában jelentősen megerősítette pozícióját, és továbbra is Pécsett működik Európa második legnagyobb dohánygyári komplexuma. Jelenleg azonban a „helyzet Európában nem normális," egyebek között azért sem, mert Európa terrorfenyegetettsége minden eddiginél súlyosabb – mutatott rá.

Ennek egyik oka véleménye szerint, hogy a mindenki által tabuként kezelt európai társadalmi integrációs folyamat jelentős része kudarcot vallott. Több országban párhuzamos társadalmak jöttek létre, a radikalizációt nem sikerült Európa határain kívül tartani, emellett európai intézmények még bátorítottak is egy „esztelen beáramlást" támogató politikát – mondta a miniszter. Hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben már nemcsak a befektetés-ösztönzési rendszer és a kedvező adózási környezet fontos, hanem a biztonság is. Magyarországon pedig az emberek és a befektetések is biztonságban vannak – jelentette ki Szijártó Péter.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!