Kétszázhúsz új munkahelyet hoz létre Békéscsabán a Mondi Kft.

kdnp.hu – MTI

A brit tulajdonú Mondi Kft. 13 milliárd forintos beruházással 220 új munkahelyet hoz létre Békéscsabán, a csomagolóipari cég fejlesztéséhez a kormány 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette: a beruházás része a jelenlegi üzem felújítása, új technológiájú gépsorok üzembe állítása, új üzemcsarnokok, raktár és logisztikai központ építése. Mint mondta, a magyar-brit gazdasági együttműködésben is előrelépést jelent a megállapodás, Nagy-Britannia, a brit vállalatok az ötödik legjelentősebb befektetők Magyarországon.

A magyar csomagolóipar 2015-ben 510 milliárd forintos termelési értéket állított elő, ami 19 százalékos növekedés az előző évhez képest, az ágazatban már 30 százalékkal többen dolgoznak, mint tavaly – ismertette.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!