A közömbösség ellen emelt szót Ferenc pápa

Forrás: MTI

Pápasága harmadik újévi, békevilágnapi üzenetében az egyházfő rámutatott: a korunk csapásai iránti közöny a béke hiányának egyik alapvető oka. Ma a közöny gyakran összekapcsolódik az individualizmus különböző formáival. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Isten nem közömbös, nem hagyja magára az embert. Békeüzenetben közölte: a szolidaritás és az irgalmasság kultúrájának előmozdításával küzdjük le a közömbösséget.

Ferenc pápa úgy értékelte, hogy az elmúlt évet a háborúk és a terrorista cselekmények, és ezek tragikus következményei, emberrablások, személyek etnikai vagy vallási okból történő üldözése, mindenféle jogsértés jellemezte. Mindez - mint rámutatott - fájdalmat hozott a világ számos táján és már-már olyan jelleget öltött, hogy a harmadik világháború darabjainak nevezhetjük. Ám az elmúlt évek és a most lezárult esztendő egyes eseményei mégis arra indítanak, hogy az új év elé tekintve ismét arra buzdítsak: ne veszítsük el a reményt az ember képességében, hogy Isten kegyelmével túl tud lépni a gonoszságon és nem törődik bele közömbösen ebbe a helyzetbe. Ezek között említette az egyházfő azt az erőfeszítést, amelyet a világ vezetői tettek a párizsi klímacsúcson, hogy új kiutakat találjanak az éghajlatváltozás ügyében.

Az egyházfő kiemelte a család szerepét. Leszögezte, hogy ez az első hely, amelyben az ember megéli és továbbadja a szeretet és a testvériség, az együttélés és az osztozás, valamint az egymásról történő gondoskodás értékeit.

Január 1. a béke világnapja a katolikus egyházban, 1968 óta tartják VI. Pál pápa kezdeményezésére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!