Kanada befejezi az Iszlám Állam elleni légicsapásokat

Forrás: MTI

Justin Trudeau megválasztott kanadai miniszterelnök kedden közölte Barack Obama amerikai elnökkel, hogy a kanadai harci repülőgépek befejezik az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni légicsapásokat Irakban és Szíriában.

Trudeau újságíróknak Ottawában elmondta, hogy az amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során hangsúlyozta: Kanada továbbra is tagja marad az Iszlám Állam elleni koalíciónak, és kiveszi részét az iraki erők kiképzéséből, valamint a térségbeli humanitárius erőfeszítésekből.

Stephen Harper leköszönő kanadai kormányfő hat CF-18-as vadászbombázót vezényelt az Iszlám Államot Irakban és Szíriában támadó koalíció kötelékébe.

Trudeau kijelentette, a győzelméhez gratuláló Obama megértően viszonyult ahhoz, hogy betartja választási ígéretét és véget vet Kanada harci küldetésének.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!