Kedden kaphatja meg a selyemzsinórt a vagyonkezelő vezére

Forrás: hirszerzo.hu

Kedden születik meg a döntés formálisan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőjének, Tátrai Miklósnak a sorsáról, de az MSZP felső vezetése már elfordult a vezérigazgatótól, akinek az aláírási jogát is megvonták – értesült a Hírszerző kormányzati forrásból. Tátraival szemben több kifogás is felmerült, ugyanakkor idő előtti menesztése rengeteg pénzbe is kerül majd.

A Pénzügyminisztériumból úgy értesült a Hírszerző, hogy már az aláírási jogot is megvonták a vezérigazgatótól, és az ágazati igazgatókhoz delegálták, így Tátrai gyakorlatilag már nem végez munkát. Bajnai Gordon környezetéből egyik információt sem cáfolták.

Az MSZP a jelek szerint a választási kampány közeledtével elszánta magát több személyi változásra is olyan vezetők esetében, akiknek nevéhez a nyilvánosság előtt ellentmondásos, vagy éppen botrányos ügyek tapadnak. Ennek jele lehet, hogy éppen most vonta meg a bizalmat Hagyó Miklós, szocialista főpolgármester helyettes Kocsis István BKV vezérigazgatótól, akit nemcsak a közlekedési vállalat élén, hanem korábbi munkahelyén, a Magyar Villamos Művek vezetőjeként is több korrupciógyanús üggyel hoztak kapcsolatba.

Tátrai Miklós menesztése azonban nem lesz olcsó az adófizetők számára. A vezérigazgató határozott idejű szerződéssel rendelkezik, amelyből még 17 hónap marad, ha most menesztik. A kozszolga.hu honlap szerint Tátrai havi bruttó 3,5 millió forintot kap, így menesztése esetén 59,5 millió forint járna neki – írja az internetes hírportál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!