Kedden mutatják be Ferenc pápa interjúkötetét

Forrás: MTI

Isten neve az irgalmasság címmel jelenik meg kedden a nemzetközi könyvpiacon Ferenc pápa interjúkötete, amelyben az egyházfő a tőle megszokott őszinteséggel beszél önmagáról, egyházáról és a világról. A könyv Andrea Torniellinek, a La Stampa olasz napilap vatikáni tudósítójának adott interjúfolyam alapján készült. Ferenc pápa többek között kijelenti: vissza kell térnünk egy olyan egyházhoz, amely ítélkezés helyett a megbocsátást helyezi előre. Egy már eddig is sokat idéázett részben pedig arról beszél, hogy "minden ember bűnös, még a pápák is. A pápa olyan ember, akinek szüksége van Isten irgalmára".

Ferenc pápa számos témát érint, többek között szól arról, milyen magatartást kövessen az egyház a templomi esküvőt követően elvált és polgárilag újraházasodott hívekkel, valamint a homoszexuálisokkal, akik esetében hangsúlyozza, hogy mindenekelőtt emberekről van szó, akiket gyengédséggel kell fogadni és nem szabad kiközösíteni. Ferenc pápa mélyen elítéli és ostorozza viszont a korrupciót.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!