Forrás: MTI
Kelemen Hunor pénteken bejelentette, az elkövetkező napokban lemond a román kormányban betöltött kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) viszont tagja marad a román kormánynak.
Kelemen Hunor újságírói kérdésre elmondta, hétfőn találkozik legközelebb Victor Ponta miniszterelnökkel, és az azt követő napokban, még a jövő héten benyújtja a lemondását. Azt is elmondta, a koalíciós egyezség szerint a kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztség továbbra is az RMDSZ-t illeti meg. A politikus elhárította a válaszadást az utódlásra vonatkozó kérdésekre.
Az RMDSZ azért helyezte kilátásba kilépését a bukaresti kormányból, mert Románia a magyar érdekképviselettel szemben avatkozott be a kisebbségek és az Európai Bizottság (EB) jogvitájába. A román kormánykoalíció pártjai között kialakult konfliktus ütközőpontjában a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés áll, mellyel az RMDSZ, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) próbálja rábírni az Európa Uniót a kisebbségvédelem bizonyos területeinek a szabályozására. A 2013. július 16-án benyújtott kezdeményezés bejegyzését a Bizottság elutasította, mert úgy ítélte meg, a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe. A Bizottság elutasító határozatát a kezdeményezők 2014. március 28-án támadták meg az EU luxemburgi bíróságán. Májusban Szlovákia az alperes Európai Bizottság oldalán, Magyarország a felperes kezdeményezők oldalán kérte a belépését a perbe, június elején pedig Románia csatlakozott Szlovákiához és az EB-hez a jogi küzdelemben.