Forrás: MNO
Újabb képtelen hazugságokkal folytatta az Orbán Viktor és kormánya elleni hazugságkampányt a francia baloldal. Ezúttal a Milla március 15-i tüntetését megjárt Harlém Désir, a francia szocialista párt megbízott első titkára, európai parlamenti képviselő rágalmazta valótlanságokkal a magyar kormányzatot a Rue89 nevű balliberális francia internetes oldalon. Désir, aki az elnöki posztért kampányoló Francois Hollande képviseletében járt hazánkban, Együtt a demokratákkal Orbánnal szemben című cikkében többek között azt írta: a romák ellen olyan félkatonai szervezetek lépnek fel erőszakosan Magyarországon, amelyeket a háttérből a kormány és Orbán Viktor is támogat.
„Élménybeszámolója” szerint a kormány politikai ellenfelei kollektíven felelősek a kommunista rendszerben elkövetett bűnökért, és ezért még az is előfordulhat, hogy a következő választásokon nem indulhatnak ellenzéki pártok. Harlém Désir azt állította: a magyar alkotmányból hiányzik a „köztársaság” szó, és azért csökkentették a bírák nyugdíjkorhatárát, hogy a kormány megszabaduljon tőlük. Emellett a kormány elhallgattatja a sajtót, megkérdőjelezik az abortuszhoz és a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jogokat, továbbá az egyik állami (sic!) színház élére „két ádáz zsidógyűlölő igazgatót” neveztek ki, akik nyíltan „újfasiszták”