A kerekasztal kompromisszumait be kell építeni a közoktatás rendszerébe

Forrás: MTI

A Fidesz frakcióvezetője szerint a közoktatás rendszere korántsem tökéletes, ezért meg kell hallani a javító szándékú javaslatokat. Kósa Lajos, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn hangsúlyozta, a kerekasztalnál megfogalmazott tapasztalatokat, az ott kötött kompromisszumokat be kell építeni a szabályozásba.

A béremelésre vonatkozó követelésekről azt mondta, a pedagógusok esetében a rendszerváltás óta legnagyobb béremelést hajtották végre, most másoknak is kell adni.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) kapcsolatban kiemelte, fenntartóra szükség van, mindegy hogyan nevezik. Az önkormányzati fenntartás 2010-ben csődbe ment, az állam által átvett 1300 milliárd forintos adósság nagy része ugyanis az oktatási feladatok ellátása miatt halmozódott fel.

Kósa Lajos a múlt heti Fidesz frakcióülésen bejelentett, migrációról szóló parlamenti vitanapról elmondta, célja, hogy felmérjék milyen eszközökkel lehet fellépni a kötelező betelepítési kvóta ellen.

A frakcióvezető a terrorveszélyhelyzet bevezetéséről szóló alkotmánymódosítási javaslattal kapcsolatban megjegyezte, az Európai Unió más országaiban jelenleg is van hasonló szabályozás, ám ezzel sehol sem vezettek be diktatúrát, csak megpróbálnak védekezni a terrorizmus és a migráció veszélyei ellen. Hozzátette, nem értik, miért kell az ellenzéknek „vérfürdő" ahhoz, hogy ráébredjenek, a „veszély velünk van".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!