A kereskedelmi dolgozók szakszervezete kiáll a szabad vasárnap mellett

kdnp.hu – MTI

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) következetesen kiáll a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartása mellett – mondta a KDFSZ elnöke szerdán az MTI-nek reagálva az MSZP népszavazási kezdeményezésére.

Bubenkó Csaba hangsúlyozta, hogy a KDFSZ volt az egyetlen társadalmi szervezet, amely a munkavállalókat képviselte és kiállt a szabad vasárnap mellett. Hozzátette, hogy a szakszervezet álláspontját visszaigazolta az elmúlt egy év gyakorlata. Nem volt ugyanis tömeges boltbezárás a kiskereskedelmi láncoknál és nem kerültek több tízezren utcára sem az ott dolgozók közül – mondta.

A vasárnapi zárva tartás ugyanakkor javította a kiskereskedelmi láncoknál dolgozók munkakörülményeit, mert tervezhető lett a szabadidő, és a vasárnapi pihenőnap lehetőséget teremt a családok számára az együttlétre. A magyarországi gyakorlat más országban sem ismeretlen, a KDFSZ egy évvel ezelőtt az objektív tényekre alapozva alakította ki álláspontját a kérdésben – jegyezte meg.

Az MSZP népszavazási kezdeményezésével nem veszi figyelembe a munkavállalók véleményét, ami azért is szomorú,  mert egy, a szakszervezetekhez „úgymond közel álló" pártról van szó – fejtette ki az elnök. Ez a párt most nem tartja a munkavállalók, a szakszervezeti tagok véleményét ugyanolyan fontosnak, mint azoknak az igényét, akik vasárnap vásárolni szeretnének – hangsúlyozta.

Igen érdekes az az álláspont, amely szerint a vásárlás szabadságához fűződő jog esősebb a családhoz, az egészséghez és a szabadidőhöz való jognál – jegyezte meg. A vasárnapi nyitva tartás mellett kampányolóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a több műszakban dolgozó kereskedelmi alkalmazottak korábban jóval kiszolgáltatottabbak voltak mint most – hangsúlyozta Bubenkó Csaba.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!