Késnek a nyugdíjak

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: MTI </p>

Iván László, a Fidesz országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre több idős ember fordul hozzájuk panasszal amiatt, hogy nyugdíját késve kapja meg. Ha az állam valóban nem a kellő időben biztosítja a nyugdíjakat, akkor az a mostani viszonyok között megélhetési válságot eredményez – jelentette ki a szakpolitikus.

Az állam nem működik megfelelően ebben a kérdésben sem, a kormány nem teljesíti a feladatait úgy, ahogyan kellene – jegyezte meg a képviselő.

Iván László a Fidesz nevében felszólította a nyugdíjfolyósító főigazgatóságot és a kormányzatot, hogy „az idősödő emberek fenntartható élete érdekében” nézzen utána a problémának, és orvosolja a panaszokat. Szerinte felvetődik annak gyanúja, hogy a késedelmes kifizetés nem véletlen, az „úton lévő” nyugdíjak sokmillió forintos többletet jelentenek az államnak.

A politikus hangsúlyozta, hogy az idősek számára a létbiztonságot jelentő nyugdíj egy- vagy több napos késése a jelenlegi válság közepette sokkal nagyobb kockázattal jár, mint bármikor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!