Kétszázmillió forintos segítség az Ukrajnában élőknek

Forrás: MTI

Tüzelőanyag-osztással és menekültközpontok felújításával segíti az Ökumenikus Segélyszervezet az ukrán belső menekülteket. Kis Boáz, a szervezet sajtóreferensének tájékoztatása szerint az Ökumenikus Segélyszervezet eddig kétszázmillió forint értékben nyújtott segítséget 24 ezer embernek Ukrajnában, a most indított nemzetközi segélyprogram pedig ugyanekkora összegből valósul meg.

Az ACT Alliance (segélyszervezetek genfi székelyű szövetsége) által támogatott nemzetközi segélyprogram keretében ötszáz családnak adnak téli tüzelőt Harkov, Zaporizsja és Herszon megyében, helyi partnereik közreműködésével. A szén, a fa és a biobrikett nemcsak a hideg idő beállta miatt jelent nagy segítséget, hanem azért is, mert a térségek hiányt szenvednek a fűtőanyagból, így különösen nehéz azok beszerzése.

Emellett Harkov és Herszon megyében menekültközpontokat újít fel a szervezet, ezekben nyolcvan családot tudnak átmenetileg elhelyezni. Támogatásban részesülnek továbbá azok a nevelőszülői családok, amelyek a harcok elől menekültek el és jelenleg Zapirozsjában élnek. A segélyszervezet két megyében pszichoszociális segítségnyújtást is biztosít.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!