Kétszer annyi munkaképességű dolgozik, mint korábban

Forrás: MTI

Az elmúlt évek intézkedései áttörést hoztak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában, a 2012-ben elindított reformok eredményesek voltak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Budapesten, egy szakmai fórumon.

Czibere Károly a Kézenfogva Alapítvány 11. kerületben tartott kerekasztal-beszélgetésén megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy az eredmények ellenére lehetnek bizonyos területek, amelyeket erősíteni vagy korrigálni kell, ezért fontos meghallgatni a szakma véleményét is.

Az államtitkár kiemelte: az elmúlt öt évben – a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően – kétszer annyi megváltozott munkaképességű tudott dolgozni, mint korábban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!