Ketyeg a jegybank bombája

Forrás: mno.hu

Nemcsak a nemzetközi hitelek visszafizetését, hanem a hitelfelvételből adódó több száz milliárd forintos kamatveszteséget is a következő kormányra hagyja a jelenlegi kabinet. Két év leforgása alatt mintegy 290 milliárd forint veszteséget halmoz fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amit jövőre és 2011-ben már a következő kormánynak kell kifizetnie – tudta meg a Magyar Nemzet a jegybanktól. Összehasonlításképpen: az összeg több mint fele a hazai vállalatok egész éves társasági-adó-befizetésének.

A hatalmas mínusz legfőbb oka az eddigi rossz gazdaságpolitika következtében drasztikusan megemelkedett országkockázat miatti magas alapkamat, illetve a tavaly novemberben jóváhagyott, húszmilliárd eurós nemzetközi hitelcsomag átváltási árfolyama. Óriási veszteséget okoz ugyanis a magyar állam számára, hogy tavaly ősz óta megötszöröződött és rekordszintet ért el a jegybank által kibocsátott, kéthetes futamidejű kötvényekben tartott pénzek összege. A kötvények után a jegybank köteles a mindenkori alapkamat szerinti hozamot fizetni a kereskedelmi bankoknak, s a kötvényekben tartott pénzek összege szeptemberben már meghaladta a 3500 milliárd forintot – írja a maii Magyar Nemzet, amelyből további részleteket is megtudhat az ügyről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!