Kiábrándultak az európai politikai elitből az emberek

kdnp.hu – MTI

Galló Béla politológus szerint a csütörtöki brit népszavazás eredménye az Egyesült Királyság uniós tagságáról nagyon komoly üzenet, az emberek áttételesen azt fejezték ki, hogy kiábrándultak az európai politikai elitből.

A szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában kifejtette: az igazi probléma, hogy az európai társadalmak döntő többsége úgy érzi, Európa nem teljesíti több évtizedes szociális ígéretét. Ez csapódik le a migrációellenességben is, nem annyira a színesbőrű emberekkel, hanem a Kelet-Európából érkező bevándorlókkal szemben – tette hozzá.

A szakértő szerint Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból kicsit túl van dimenzionálva, gazdaságilag nem változik sokat a helyzet, a közös piac módosul, de nem nagyon sérül. Az Angela Merkel német kancellár által hétfőre összehívott egyeztetést pedig úgy kommentálta, hogy „az egyenlőbbek között is mindig vannak egyenlőbbek", az alapító országok találkozója nem túl demokratikus lépés, de politikailag bevett szokás.

Merkel hétfőre Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, Francois Hollande francia elnököt és Matteo Renzi olasz miniszterelnököt hívta egyeztetésre Berlinbe.

A brit EU-tagságról tartott csütörtöki népszavazást a kilépést pártoló tábor nyerte meg, a választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százalékuk a bennmaradásra.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!