A kijelölt helyeken biztosít ellátást a bevándorlóknak a kormány

Forrás: MTI

Magyarország biztosítja a nemzetközi konvenciókban előírt ellátást az ide érkező illegális bevándorlóknak, viszont csak a befogadóállomásokon, menekülttáborokban – hangsúlyozta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón. Kérdésre válaszolva. azt mondta: Magyarországot az elmúlt napokban nagyon sok hazug bírálat érte, hogy állítólag nem látja el megfelelően az ide illegális módon érkező bevándorlókat. Ezzel azonban éppen ellentétes a helyzet: a nemzetközi konvenciókban rögzítetteknek megfelelő ellátást adnak minden bevándorlónak, azokon a helyeken, ahova megkérik őket, hogy menjenek, vagyis a befogadóállomásokon, menekülttáborokban.

A tárcavezető hangsúlyozta: senki nem várhatja el tőlünk, hogy ha valakik önkényesen elfoglalnak egy-egy közterületet, akkor ott lássuk el őket. Ez a jövőben is így lesz: az elfoglalt közterületre nem viszik oda nekik a vizet, az ennivalót, az orvost, csak az arra kijelölt helyeken juthatnak hozzá az ellátáshoz a bevándorlók, és oda el is viszik őket.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!