Forrás: hirado.hu
A külföldi érdekcsoportok kedvenceiről, a bevándorlásról és a képmutatást felváltó nyílt politikai cinizmusról is véleményt mondott Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Magyarországra egyelőre csak tranzitországként tekintenek az illegális migránsok, de Magyarország e tekintetben nem kíván olyan terheket viselni, amelyeket nyilvánvalóan nem fog elbírni. Hazánk költségvetése nem bírja el az illegális bevándorlók tömegének élelmezését és elszállásolását, jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádióban. Hozzátette: miközben az Európai Unió központjában a politikailag korrektség uralja a közbeszédet, a „szennyes valóság” azoknak az országoknak az ellátórendszerén csapódik le, amelyek követelik, hogy értelmes, emberi nyelven beszéljünk arról a kihívásról, amely az utóbbi tíz-húsz év legnagyobb kihívásának ígérkezik az Unió jövője szempontjából.
Kövér László hangsúlyozta: a kettős mércét jelzi, hogy akik ma Magyarországon korrupciót sejtenek, az SZDSZ-en belüli korrupciós ügyekkel annak idején nem foglalkoztak. Az európai civilizáció által jellemzett politikai kultúrában egyre inkább elterjed a képmutatás, sőt olyan szintet ér el, hogy a képmutatás helyébe a nyílt cinizmus lép, mondta a fideszes politikus. Az erősebb próbálja a gyengébbre rákényszeríteni az akaratát, de ma már senkit nem érdekel, hogy a lóláb méterekre kilóg.
Az Országgyűlés elnöke beszélt arról is, hogy az európai központok négy éven át igyekeztek Magyarországot kényszerpályán tartani, de erről az ország leszállt, s ezért sikeresen tudta kezelni a saját problémáit. Mint mondta: bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk, amikor nem hagytuk, hogy minden kérdést mások döntsenek el helyettünk. A devizahitelek forintosításával megtett lépés néhány hónap után Európa-szerte egészen más megvilágításba helyezte a magyar gazdasági modellt.